Ingola, ingolák > Halak - wyw.hu

A tengeri ingola (Petromyzon marinus) az ingolák (Cephalaspidomorphi) osztályának az ingolaalakúak (Petromyzoniformes) rendjéhez, ezen belül az ingolafélék (Petromyzontidae) családjához tartozó Petromyzon nem egyetlen faja.

Az ingolafélék a halaknál fejletlenebb, kígyószerű gerinces fajcsoport. A körszájúakhoz (Cyclostomata) tartoznak, nincs állkapcsuk, élősködő életmódot folytatnak. A fajcsoport hazai képviselője az erdélyi ingola (Eudontomyzon danfordi), amely a hegyi patakok és dombvidéki folyók lakója. Csak a Duna vízrendszerében fordul elő, a Tisza, Temes és Cerna folyó endémikus ingolafaja. Erdélyben elterjedt a Körösökben, a Marosban, a Szamosban és ezek kisebb mellékfolyóiban, de más hegyi patakokban is előfordul.

Egyetlen élő rend tartozik közéjük. A korábbi rendszerekben a körszájúakhoz (Cyclostomata) sorolták őket.

Az erdélyi, vagy még korábban kárpáti ingolának nevezett állkapocsnélküli, külsőleg angolnára emlékeztető, ovális keresztmetszetű állatok rendszertani helyét viszonylag későn ismerték fel.

A tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) újabb lelőhelyei a Tiszában.

Teste hengeres, megnyúlt, alakja inkább a férgekhez, mint halakhoz hasonlít. A két hátúszó, valamint a farok- és farokalatti úszó összeolvadt, ún. úszószegélyt alkot. A test csupasz, színe a háton barnás-szürke. A has-tájék felé világosodik, a has szürkés, piszkosfehér színű. Állkapcsa nincs, szájnyílása tölcsérszerű - szívószáj -. A kifejlett egyedek fogazata a faj legfontosabb határozó bélyege. A lárvák hasonlóak mind külalakban, mind méretben a kifejlett egyedekhez, azonban ezeknek szemük és kopoltyúnyílásaik fedettek, fogaik nem fejlődtek még ki. A kifejlett példányok 10-20 cm hosszúak.