Hidegvízi halak > Halak - wyw.hu

A naphal (Lepomis gibbosus) a csontos halak (Osteichthyes) osztályába a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe és a díszsügérfélék (Centrarchidae) családjába tartozó faj.

Ősszel a téli szállást kereső halak a víz felszínén lomhán úszkáltak, csak kelepcébe kellett csalni az úgynevezett „vizafogó tanyán”. A vizafogó tanyát a halászoknak időben elő kellett készíteni. Cégével[1] karókat vertek le a vízbe a varsa számára. A viza beúszott a varsába, és bennrekedt. Ha még jégolvadás előtt történt a halászat, szigonyt vágtak a hal hasába. Az ívásra vonuló vizákat két hajó közé kifeszített hálóval halászták a zátonyos, gázlós folyószakaszokon.

A fürge cselle, Phoxinus phoxinus L., egyéb néven csetri, egri, egrihal, egri ponty, pelehal, putri és tökhal mint Herman Ottó jellemzi: „ügyes halacska, melynek testalkata sokban emlékeztet a pisztrángéra, melynek társa és prédája egyaránt.” Színezete rendkívül változó. A hátoldal alaptónusa olajzöld, vagy piszkosszürke, s rajta kisebb-nagyobb sötét foltok vannak, amelyek olykor egybe is folynak, úgyhogy egyes példányokon a hát középvonalán egészen a farokig foltokból álló hosszanti sáv látható. Oldala zöldessárga és erősen fémfényű; szájzuga bíborpiros; torka fekete, melle skarlátvörös.

Az olasz koncér (Rutilus rubilio) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjéhez, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjához tartozó faj.

A Gébalkatúak (Gobioidei) alrendje a maga 7 családjával rendkívül fajgazdag csoport. Többségük tenger vagy brakkvízben él. Nyúlánk testükön kétrészes hátúszó található. Jellegzetességük a többé-kevésbé összenőtt tapadókorongszerű hasúszó, amely segítségével az aljzatra tudnak tapadni

2 - 15 cm, néha 25 cm. Előfordulási területe a Duna és a Rajna vízrendszere. Hazánkban a Felső-Tiszából és néhány mellékfolyójából, valamint a Mura hazai szakaszához közel eső részéről ismeretes...

A viaszlazac, Osmerus eperlanus L., pikkelyeiről az ezüstös réteg hiányzik, úgyhogy az izomzat színe átlátszik rajtuk. E miatt az egész test áttetsző, mintha viaszból volna, a színe pedig világossárga, vagy pirosas. Csupán a háta és az oldalvonala mentén levő sáv kékeszöld. Német neve: Stint. Nagysága és alakja lakóhelye szerint változó. Hossza 10–30 cm. A viaszlazac Észak-Európa és Észak-Amerika keleti partjain sok helyt közönséges. Európában az Északi- és a Keleti-tengerben tömegesen él, de nem ritka a La Manche-csatornában sem és a haffokban is épp annyira gyakori, mint a nagyobb édesvizű tavakban. A tengeri viaszlazac jelentékenyen nagyobb termetével, hanem is különbözik édesvizitől. A kétféle alak a kuri haffban . a , nem tengerbe. A kuri haffban mind a kettő csapatosan él. mélyebbre húzódnak, márciusban vagy áprilisban mutatkoznak.

A lazac rendkívüli tápértékének, kivételes ízének és gazdag omega-3 zsírsavtartalmának köszönhetően népszerű étel az ínyencek körében.

Állóvizű vagy lassan áramló kisebb vízfolyások, csatornák, holtágak és mocsarak apró termetű, ritka hala. Csapatosan jár táplálék után, melyet szúnyoglárvák, víz tetejére hulló rovarok, élőbevonat és plankton alkotja. Pikkelyei lazán ülnek a bőrben, kézbe véve igen könnyen leválnak. Oldalvonala mindössze az első 10-12 pikkelyre terjed ki. Egyik legkisebb termetű őshonos halunk, nagysága mindössze 6-8 cm.